Újjászületik Esztergom ékessége
Felújítják az ország legnagyobb templomát
[Kail] publikálva: 2019-04-01 19:48:00 | Nyomtatás
Több mint 13 milliárd forintból teljesen megújul Magyarország legnagyobb temploma, az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház.
Németh Tamás, a felújítást vezető építészmérnök az MTI-nek elmondta: a sürgős javítási munkákat már elkezdték, a teljes belső és külső felújítás négy év alatt több ütemben valósul meg. A már folyó munkák keretében megújul az északi oldalhajó, elvégeznek kisebb restaurálási munkákat és elkészül a lift, amellyel akadálymenetesen megközelíthetővé válik a kincstár és a fölötte lévő panorámaterem. Az építkezés következő szakaszában, még az idén elkezdik a bejárat és környezete megújítását. A porticus, a lépcsők, a bejárat feletti timpanon felújítását szeretnék befejezni a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszusra. Idén ősszel elkezdik a kupola teljes külső-belső felújítását: a burkolat cseréjét, a hő- és vízszigetelést, valamint a belső, stukkóval díszített felületek restaurálását. Ez a munka legalább két évig tart majd. Várhatóan 2019 végén elkezdik a tetők, a több tíz méter magasságban lévő belső udvarok és a homlokzat egy részének felújítását is. Az utolsó nagyobb munkaszakaszban belső munkákat végeznek és az altemplomot szigetelik, végül kisebb restaurálásokat végeznek. A bazilika teljes felújítása a tervek szerint 2022-re készül el. A főszékesegyház a munkák teljes ideje alatt látogatható marad, egyedül a kupola felújításához szükséges belső állvány felállítása korlátozza majd körülbelül két és fél hónapig a tér használatát.
A bazilika állagmegóvása 2016-ban vált halaszthatatlanná. A kupola stukkódíszítésének kisebb-nagyobb részei potyogni kezdtek, a 60-70-méteres magasságból hulló vakolat veszélyes volt, ezért egy éve a teljes kupola alá hálót vontak. Emellett felállványozták az északi oldalhajót, ahol számos szakértő bevonásával radar- és nedvességvizsgálatokat végeztek, hogy felmérjék a fal és a stukkó állapotát. A kupoláról készített nagy felbontású képek azt mutatják, hogy a falfelület „kritikus állapotban van, drótdarabokon lógnak vakolatcsomók, amelyek bármikor leeshetnek”. A vakolathullásért egyrészt beázások, másrészt a több rétegben felvitt, egymáshoz nem eléggé tapadó vakolatrétegek elválása okozza, de a három rétegű védőháló teljes védelmet biztosít az alatta tartózkodóknak.
Az esztergomi bazilikán kisebb javításokat a II. világháború után és a 70-es években végeztek, majd 1993-ban a tetőt kellett javítani, miután egy része leégett. Németh Tamás elmondta: a 2016-ban a kormánytól kapott 1,6 milliárd forint kevésnek bizonyult az állagmegóváshoz, így Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kérésére elkészítették a teljes külső-belső felújítás költségvetési és ütemezési tervét. Az ehhez szükséges több mint 11 milliárd forintot 2018 decemberében ítélte meg a kormány, és a négy részletben kifizetendő támogatás első két összegét, 4,2 milliárd forintot már át is utaltak a főegyházmegyének.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás