Új bázisokat nyit a Wizz Air

Lárnaka és Milánó jön

[Kail] publikálva: 2020-05-29 11:17:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Lárnakán és Milánóban nyit új bázist a Wizz Air, a diszkont légitársaság pénteki közleménye szerint júliustól hét repülőgéppel 15 országba indít majd járatokat 28. és 29. bázisáról. A légitársaság közölte, hogy Salzburgban és Tiranában is új központokat nyit.


A társaság tájékoztatása szerint Lárnakán közvetlenül 100, Milánóban 200, a kapcsolódó iparágakban pedig még több új munkahelyet teremtenek az új bázisok. Az új ciprusi járatok idei kapacitása meghaladja az egymillió utast, a milánói bázisnyitással pedig a Wizz Air megduplázza lombardiai kapacitását, és egy sor új úti céllal köti össze Milánót. Az új útvonalakkal együtt 2020-ban már 28 város lesz elérhető Milánó Malpensáról.

Az utazási korlátozások feloldását követően a nyártól újra közlekedik majd a Wizz Air Budapest-Lárnaka és Debrecen-Lárnaka járata is.

A közleményben felidézik, hogy a Wizz Air közel egy évtizedes történetre tekint vissza Cipruson, első járata 2010 decemberében szállt le a szigeten, azóta több mint 800 ezer utas utazott az országba a légitársasággal. Olaszországba 2004 óta repül a cég, azóta már 40 millió utas választotta több mint száz itáliai útvonalát.

Kiemelték, hogy a Wizz Air utasai és személyzete védelmében szigorított egészségügyi intézkedéseket vezetett be: a személyzetnek és az utasoknak is kötelező arcmaszkot viselni a fedélzeten, az utaskísérőknek emellett kesztyűt is. A Wizz Air rendszeresen aláveti repülőgépeit egy iparági standardot jelentő, vírusölő szerrel végzett ködös fertőtlenítésnek, és a szigorú napi takarítási protokoll keretében minden este ugyanazzal a vírusölő szerrel szintén fertőtlenítik a repülőgépeket.

A Wizz Air Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága, jelenleg 121 darab Airbus A320 és A321 típusú repülőgépből álló flottát üzemeltet, a cég papírjait a londoni értéktőzsdén jegyzik

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Videón 2019 nagy erdőtüzei
Így lángolt a Föld
PÉNZTÁRCA
Már nem érjük be bármivel
Igényesebbek lettek a magyar vevők
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ezt tudnia kell, hogy ne maradjon hoppon!
Jó néhány magyar is megjárta már
RECIKLI
Párnacsata Budakeszin
Divat a kuka mélyéről

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--