Egy szál sup-pal az óceánon

Rakonczay újra megpróbálja

[Kail] publikálva: 2020-12-12 10:21:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Rakonczay Gábor extrémsportoló a januári sikertelen kísérletét követően decemberben az általa tervezett és épített speciális SUP-pal ismét nekivág az Atlanti-óceánnak.


Rakonczay az M4 Sport Sporthíradó című műsorában elmondta: december 17-én utazik a Kanári-szigetekre, majd körülbelül tíz nappal később, rövid felkészülést követően és az időjárás függvényében vág bele a kísérletbe, amelyet a világon elsőként próbál meg teljesíteni kabin nélküli vízi járművével. Hozzátette: számításai szerint körülbelül 60-65 nap kell az 5200 kilométeres táv megtételéhez.

"Januárban a tőkesúly felfüggesztése megsérült, és három nap után vissza kellett térnem. Ez pont az a határ volt, hogy még vissza lehetett jönni a szigetre, biztonságosan fel lehetett adni az utat" - mondta Rakonczay, aki korábban egyik expedíciója során - három társával - az Antarktiszon a peremtől elment a Déli-sarkig. Kiemelte: eddig fizikailag azt tartja a legnehezebb vállalkozásának, a veszélyességi faktort tekintve viszont ez a mostani felülmúlja azt is.

"Az Antarktiszon 917 kilométert gyalogoltam 44 nap alatt, ami fizikailag eddig magasan a legmegterhelőbb expedícióm volt, de veszélyességi faktorban egyértelműen ez a mostani lesz az, amelyik kimagaslik a többi közül. Korábban már kétszer áteveztem az Atlanti-óceánt, 2007-ben párosban, majd 2012-ben szólóban. Az egy 77 napos út volt, ami súrolta a kivitelezhetőség határait, és akkor nem is gondoltam volna, hogy ez egy kabin nélküli hajóval is megvalósítható" - nyilatkozta. Hozzátette: közben viszont eltelt pár év, rengeteg út van mögötte, miközben másokat is felkészített óceánátkelésekre és hajókat is épített.

"Így azért szakmailag erről a kérdésről azóta már másként gondolkodom, és felkészültnek tartom magam egy ilyen útra" - közölte.

Az extrémsportoló első magyarként érte el a Déli-sarkot, futóként rendszeresen teljesít ultramaratoni távokat, ilyen volt a 680 kilométeres országfutás, vagy a tengerszintről felfutás a Mont Blanc-ra.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Csak azt hiszi, hogy hideg ez a nyár
A szakemberek szerint teljesen átlagos időnk van
PÉNZTÁRCA
Van ötös a lottón
Valaki megütötte a főnyereményt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Párnacsata Budakeszin
Divat a kuka mélyéről

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--