A téli jobb vagy a nyári?

Merre állítsuk az óráinkat?

[Kail] publikálva: 2018-09-03 16:13:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Jean-Claude Juncker bejelentése szerint az EU tagországai maguk dönthetnek, hogy a téli vagy a nyári időszámításra állnak-e át az óraátállítás eltörlése után. De mi a jobb?


Az óraátállításról tartott EU-s konzultáció azzal az eredménnyel zárult, hogy eltörlik az évenkénti kétszeri óraátállítást, azaz megszűnik a téli és nyári időszámítás kettőssége. Erről az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker számolt be a német köztévének. Azt, hogy téli vagy nyári időszámításra állnak át, a tagországok maguk dönthetik el. Mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya is, erről G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke és Kiss Róbert Richard turisztikai szakújságíró is megosztotta véleményét a TV2 Mokka ma reggeli adásában.

Az alvásszakértő szerint az óraátállítás eltörlése mindenképpen jó döntés, az igazodás a természet rendjéhez jó hatással lehet az emberi szervezetre. G. Németh György úgy véli, hogy a téli időszámítás lehetne a jobb választás. Ebben az esetben áprilistól októberig sötétedne egy órával előbb és egy órával korábban is kelne fel a nap, ami a korán kelőknek kedvez. Kiss Róbert Richard viszont fontosabbnak tartja, hogy azt az időt töltsük világosban, ami a munkaidőn és a kötelezettségeken kívül esik, hiszen az emberek többsége jobban szereti még a világosban kiélvezni a szabadidejét. Ő a nyári időszámításra voksol, amellyel később sötétedne és még a téli időszakban is több időt tölthetnénk el világosban - reggelente azonban tovább kellene várnunk a napfelkeltére.

A kérdés a közvéleményt is megosztja, több fórumon is éles viták folynak a téli-nyári időszámítás közötti választásról. Abban azonban mégis nagy a konszenzus, hogy az óráit szinte senki nem szereti állítgatni, így egy sokak által feleslegesnek tartott lépéstől szabadulhatunk meg.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Holnap nem ekkor kel fel

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Biciklin érkező elektromosság
Hogyan töltik a telefonokat Afrikában?
PÉNZTÁRCA
1,6 milliárdot gyűjtött járókerettel
Mindet felajánlotta a vírus ellen
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mindenkiből lehet Darth Vader
Ez megy most a Csillagok háborúja kunyhóiban
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--