Zuhannak az árak Görögországban

Négy év alatt 40 százalékot estek a szállodaárak

[szorenyi.p] publikálva: 2012-06-12 10:29:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Négy év alatt átlag 40 százalékkal mérséklődtek a szállodaárak Görögországban. Tavalyhoz képest 8 százalék a mérséklődés.


Az ekathimerini.com görög hírportál összeállítása szerint az interneten foglalt szállodai szobák ára most átlagosan 8 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly júniusban, Athénban például 22 százalékkal csökkentek az árak az egy évvel korábbihoz képest. A görög fővárosban júniusban 90 euróra mérséklődött a szállodai szobák ára az egy évvel korábbi 115 euróról, miközben az utóbbi legjobb évben, 2008-ban az átlagár 143 euró volt.

Egy átlagos kétágyas görögországi szállodai szoba ára egy éjszakára most 100 euró, ami 23 százalékkal alacsonyabb, mint az összehasonlított 24 európai országban szokásos 130 eurós átlagár. Ez a hírportál kimutatásai szerint azt jelent, hogy a szállást tekintve pillanatnyilag Görögország az ötödik legolcsóbb ország a vizsgált 24 ország közül.

A görög utakra szakosodott egyik legnagyobb brit utazásszervező, az Olympic Holidays például 25 százalékkal szállította le árait a csúcsidőszakban is: ez azt jelenti, hogy egy négytagú családnak hét napra Rodosz szigetén 1.928 fontsterlingért (hozzávetőleg 711 ezer forintért) adnak egy utat, 688 fonttal, azaz 250 ezer forinttal olcsóbban, mint korábban.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Magyarország már nincs eljárás alatt
Megszünt a túlzottdeficit-eljárás
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hatalmas defekt az első kubai utazás során
Így indult az első kubai út
RECIKLI
Telefont töltő napernyő
Nyaraláskor mindenképpen érdemes magunkkal vinni

Itt Jártunk: Portugália

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

2. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

3. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

4. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

5. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

6. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

7. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

8. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

9. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

10. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

Műsoraink
2020.08.07. 18:35 Világszám - Inforádió
Portugália
2020.08.08. 10:05 Világszám - Inforádió
Azori-szigetek
2020.08.09. 10:35 Világszám - Inforádió
Portugália ism.
Közösség
Nap lánya

Már nem Hannah Montana

Szófelhő / Archív
--