Több ezer éves ép tojásokat találtak

Egy kínai sír titkai

[Kail] publikálva: 2019-03-26 14:55:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Egy 2500 évesnek becsült sírhely feltárásakor régészek épen megmaradt tojásokra bukkantak egy cserépkorsóban a Kína keleti partjainál fekvő Csiangszu tartományban - adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség kedden.


A Nanking Múzeum régészeti intézetének munkatársai elmondták: a lezárt cserépkorsót egy nagyméretű sírhelyből emelték ki a Lijang városhoz tartozó Sanghszing településen. Hogy ne tegyenek kárt a tojásokban, számukat röntgenvizsgálattal állapították meg.

Bár a tojások belseje nagyrészt lebomlott, a kutatók DNS-vizsgálattal fogják megállapítani, vajon pácolhatták-e őket - közölte Lin Liu-ken, a régészeti intézet vezetője, aki szerint a temetkezéshez használt tárgyak olykor vallásos jelentést hordozhatnak, de tükrözhetnek egyszerű, hétköznapi szokásokat is.

Lin kifejtette: a tojások szimbolizálhatják egy új élet kezdetét, melyet az elhunyt az újjászületésen keresztül remélt elérni, de utalhatnak egyszerűen arra is, hogy a sírhely tulajdonosa életében szeretett tojást enni, és ezért szeretett volna magával vinni belőle a túlvilágra.

Kínában nem először találtak tojásokat régi sírhelyek feltárásakor, ám különleges esetnek számít, hogy épségben fennmaradt tojásra leljenek, ugyanis a tojáshéj ritkán marad ép ilyen hosszú időn keresztül.

A délnyugaton fekvő Kujcsou tartományban 2015-ben találtak egy tojást egy 2000 évesnél régebbi sírban, de az az ásatást végző régész ecsetének érintésére azonnal darabokra tört

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Borászat Egyiptomban

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Mitől rózsaszínű a hó az Alpokban?
Furcsa, de nem veszélyes
PÉNZTÁRCA
Hol érdemes bérlés helyett inkább venni?
Lakás az egyetemi évek alatt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Egy fontos könyvtár nyit ki mától
Maszkot azért vinni kell
RECIKLI
Ezért írj inkább kézzel!
Egy sor jótékony hatása van

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.09.05. 18:35 Világszám - Inforádió
Peking
2025.09.06. 10:05 Világszám - Inforádió
Kína
2025.09.07. 10:35 Világszám - Inforádió
Peking ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--