Tehetséges szépség

Híres színész rokona

[superadmin] publikálva: 2018-07-22 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Annabelle Wallis 1984-ben született Angliában, ám gyermekkora nagy részét Portugáliában töltötte, mert oda járt iskolába. A suli elvégzése után visszaköltözött Londonba, ahol színészetet kezdett tanulni.


Érdekesség róla, hogy portugál tanulmányainak köszönhetően folyékonyan beszél portugálul, franciául, spanyolul és örményül is, sőt a kétszeres Oscar-díjra jelöl Richard Harris unokahúga. Úgy tűnik, Annabelle nem veti meg a horror műfajt sem, hiszen szerepet kapott a 2014-es Annabelle című sorozatban, mely a 2013-ben megjelent Démonok között című film spin off-ja, de láthattuk az Arthur királyban is, illetve a 2017-es Múmiában. Karrierjét már Portugáliában elkezdte építgetni, hiszen ott is vállalt kisebb szerepeket különböző filmekben, ám neve a Tudorok című sorozatnak köszönhetően lett ismert, ahol VIII. Henrik harmadik feleségének szerepét kapta meg.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Dögös múmia

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Nem maradt el a februári tiszai fürdőzés
Most is megmártózott a debreceni orvos
PÉNZTÁRCA
Félmilliárd euró a vendéglátásnak
Ausztriában így állítják talpra
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Visegrád ősszel és télen is nyitva
Egyetlen attrakció sem zár be, wellnessezni is lehet
RECIKLI
Világklasszis hegyi futó egy lapos országból
Szabó Sándorral kihívásokról, veszélyekről és rajongásról.

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--