Piemont királya - feketeszedres mogyoró

Fagyifesztivál extra különlegességekkel

[Kail] publikálva: 2019-05-24 10:08:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Első alkalommal rendezték meg az Év fagylatja országos cukrászversenyt és fesztivált, amelynek csütörtökön Szombathely főtere adott otthont.


A zsűri ebben az évben a nagykanizsai Wilhelm Dávid által készített, Piemont Királya névre keresztelt fagylaltjának ítélte oda az év fagylaltja címet, amelynek alapja piemonti mogyoró, amit tonkababos feketeszeder-öntettel párosított alkotója. Az év cukormentes fagylaltja illatos birs fekete ribizlivel, amelynek megálmodója egy újfehértói cukrász, Pokoraczki Ágnes.

Nemcsak a zsűrizés folyt a nagyközönség előtt, de a kézműves fagylaltok készítését is bemutatták az érdeklődőknek, akik 150 féle fagylaltból választhattak a helyszínen.

Selmeczi László, a Magyar Cukrászok Országos Ipartestületének társelnöke az MTI-nek elmondta: a rendezvénnyel szeretnék közelebb hozni a cukrászdák minőségi fagylaltkínálatát a fogyasztókhoz.

Szavai szerint az utóbbi években megjelentek a piacon olyan "fagylaltnak nevezett" termékek, amelyeket lelkesen vásárolnak a magyar fogyasztók, hiszen "nagy és olcsó", de jobbára csak mesterséges anyagokból, aromákból és színezékekből állnak.

Mi azt szeretnénk megmutatni, megkóstoltatni, hogy milyenek a kiváló és természetes alapanyagokból, igazi gyümölcsökből, hagyományos módon készített fagylaltok - mondta.

Hozzátette: természetesen készülhet jó fagylalt nagyüzemi körülmények között is, de ezeknél is feltétel a kiváló alapanyag, éppen ezért nevezhettek külön kategóriában az alapanyagokat gyártók is.

Grünwald Stefánia, a fesztivált szervező Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: a fesztivál ötletgazdája egy neves helyi cukrászda, a Mészáros cukrászda.

Hozzáfűzte: az év fagylaltja szakmai versenyt 1998 óta rendezik meg, általában budapesti, több alkalommal vidéki cukrászdákban, első alkalommal szerveztek köré fesztivált kulturális és szórakoztató programokkal.

Idén 40-en pályáztak az Év fagylaltja címre 56 féle fagylalttal, eredményt négy kategóriában hirdettek. Az alapanyaggyártók és forgalmazók versenyében a legjobbnak a budapesti Chef Market Zrt. Liberte névre keresztelt fagylaltját találták, amelyet Vladucz Péter készített.

Ugyanebben a kategóriában a legjobb mentes fagylalt a szintén budapesti m-Gel Hungary Kft. Pisztácia parajd fűszerével nevű fagylaltja lett, amelynek kitalálója Gangel András.

A közönség díját a rozmaringos fehér csokis vilmoskörte érdemelte ki, amelynek alkotója Sztaracsek Ádám, a komáromi Jánoska Cukrászda cukrásza.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Rendkívüli kánikula Spanyolországban
Gondokat okoz a hőhullám
PÉNZTÁRCA
A PADME így harcol a koronavírus ellen
Építészeti díját is felajánlotta a célra
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Energiahatékony otthont akar? Az OTP lépett
Már igényelhető a zöld hitel

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--