Magyar elnök az új-zélandi kormánypárt élén

Magyar-kiwi

[Kail] publikálva: 2019-11-30 17:45:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A magát magyar-kiwinek nevező Claire Szabót választotta elnökévé szombaton az Új-Zélandon kormányzó Munkáspárt - jelentette a The New Zealand Herald című helyi lap.


A 41 éves Szabo a párt maori alelnökét, Tane Phillipset és a párt nyugati parti szervezetének tagját, Lorna Crane-t utasította maga mögé a pártelnöki szavazáson. Az angolszász rendszerben működő párt vezetője azonban továbbra is Jacinda Ardern kormányfő.

A kongresszushoz intézett írásos nyilatkozatában Szabo kiemelte, hogy egy menekült és egy ápoló gyermeke, egy pedagógus felesége, két kisgyermek dolgozó édesanyja, aki megérti a mindennapok kihívásait. Kitért arra is, hogy édesanyja gyakran dolgozott éjszakai műszakban, édesapja pedig a helyi önkormányzatnál dolgozott. Önkormányzati házban laktak, amelyet egy idő után alkalmuk nyílt megvásárolni, és ez rádöbbentette arra, hogy mekkora különbség, ha az ember a saját otthonának a tulajdonosa is. Az új pártelnök eddig a szegényeknek házakat építő és lakhatást biztosító Habitat for Humanity nevű segélyszervezet vezetője volt. Leszögezte azt is, hogy alig várja, hogy "harcra késszé" tegye a pártot a 2020-as választásokra. Szabo édesapja 1956-ban menekült el Magyarországról.

A Munkáspárt elnöki széke azért üresedett meg, mert Nigel Haworth előző pártelnök szeptemberben lemondott, mert a párt szexuális zaklatási botrányba keveredett, és a miniszterelnök-pártvezető Ardern Haworth értésére adta, hogy szerinte nem megfelelően kezelte az ügyet. A szexuális zaklatás ügyében két vizsgálat is folyamatban van; egy a zaklatás ügyében, és egy másik annak feltárására, hogy a párt vezetése hogyan kezelte a panaszt.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



First Baby az ENSZ-ben

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Shanghai Airlines - két új járat Budapestre
A nagyobb ferihegyi üzletekben már elfogadják
RECIKLI
Eredeti kocsikkal jön újra az Orient Express
A párizsi olimpián debütál

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.09.27. 18:35 Világszám - Inforádió
Miami
2024.09.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Florida
2024.09.29. 10:35 Világszám - Inforádió
Miami ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--