Gloria Victis - ünnep és vetélkedő

Kárpát-medencei fiatalok találkoznak Budapesten

[Kail] publikálva: 2019-10-23 10:26:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Több ezer Kárpát-medencei fiatal vett és vesz részt a hétfő óta tartó Gloria Victis 1956-os emlékünnepségen és ifjúsági találkozón Budapesten.


A Rákóczi Szövetség partnereivel együttműködve huszonhetedszer szervezte meg a diákcsapat csatlakozását a fáklyás felvonuláshoz. Október 22-én délután a történelmi megemlékezés után - a többi ünneplővel együtt - háromezer Kárpát-medencei fiatal rótta le tiszteletét az 56-os hősök előtt. Magyarországról 700, Felvidékről 900, Erdélyből 600, Délvidékről 300, Kárpátaljáról 350 középiskolás és egyetemista vesz részt az ünnepségsorozaton. Az idei év különlegessége, hogy a Rákóczi Szövetség száz lengyel fiatalt is meghívott az ünnepségre.

Emellett a szövetség szervezésében százötven középiskola hétezer diákja utazott a Kárpát-medencében legalább egy határ átlépésével egy másik magyar közösséghez ünnepelni. Budapestre háromezer Kárpát-medencei fiatal érkezett, akik a többi között meglátogatják az Országházat, a 301-es parcellát és a Magyar Nemzeti Múzeumot is - tudtuk meg Katona Flórától, a Rákóczi Szövetség szóvivőjétől.

Tegnap volt a Rákóczi Szövetség által már 24. alkalommal meghirdetett Gloria Victis történelmi vetélkedő szóbeli döntője. A vetélkedőbe minden évben több száz Kárpát-medencei középiskola három fős diákcsapata kapcsolódik be. Az idén II. Rákóczi Ferenc és kora volt a téma, a beküldött dolgozatok alapján a legjobb 60 csapat kapott meghívást a második fordulóra, amelyet a Rákóczi Szövetség a mostani háromnapos ifjúsági találkozó és 1956-os emlékünnepség keretében tart Budapesten, a Műegyetemen.

A 60 csapat tegnap írásbeli fordulón mérte össze tudását, és ennek eredménye alapján a legeredményesebb tíz csapat kerül be a mai szóbeli döntőbe. A döntőben neves szakemberekből álló zsűri előtt, számos igényes feladat révén dől el a vetélkedő végső sorrendje. Valamennyi döntőbe és középdöntőbe jutott csapat értékes könyvjutalomban, a legjobb három csapat tagjai, valamint a felkészítő tanáraik külföldi kirándulásban részesülnek.

Fotó: Thaler Tamás

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Tízszer több naperőművet ígért Áder János
A köztársasági elnök New Yorkban
PÉNZTÁRCA
Magyar bírságot kapott a Facebook
Ez az eddigi legnagyobb összegű
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Gigaakvárium Hawaii-on, úszhatunk is benne
Pancsolj Nemóval és barátaival!
RECIKLI
Energiahatékony otthont akar? Az OTP lépett
Már igényelhető a zöld hitel

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--