Kicsoda számunkra Petőfi Sándor? Általános és középiskolai tanulmányaink, valamint vidéki utcaneveink állandó hőse. A lánglelkű forradalmár-költő, aki megtestesíti a hősies XIX. század nemzeti érzelmektől fűtött embereszményét. Kicsit mindannyian olyanok szeretnénk lenni, mint ő – csak ne lenne olyan kényelmetlen. Éhesen-szomjasan, lúdtollal szavakat papírra karcolni, Debrecen városában, fogvacogtató hidegben hálóból nézni ki, avagy bőrré ázni a Nemzeti Múzeum lépcsőjén… brrr. Ugyanakkor szeretjük azt hinni, hogy mi is képesek lennénk lelkünk egész hevületével kiállni általunk igaznak vélt ügyek mellett, pláne, ha egy egész ország ünnepel minket tehetségünkért.

Szabadság? Szerelem? Ez a híressé vált sor olyannyira ismert lett, hogy még a Magyarországra 1991-ben, elsőként megérkezett nyugati (keleti) autómárka is – kissé elferdítve – ezt választotta egyik kampányának szlogenjéül, imígyen: Szabadság: szeretem! Petőfi Sándor, a részben tót származású, lánglelkű magyar költő óriási nyomot vésett a magyar lélekbe. Gyönyörű szerelmes és lelkesítő hazafias versei ma is élénken hatnak, összetéveszthetetlen stílusa pedig magasra emeli őt a magyar költészet egén.

Olyan magasra azonban nem emelkedhet, hogy Vörös István ne merjen szemtelenséggel elegy tisztelettel hozzányúlni eme életműhöz. De milyen jól is teszi! Alázattal és jó stílusérzékkel dolgozza fel egyik (ha nem a) legnagyobb nemzeti hősünk – egyúttal irodalmi alakunk – műveit és stílusát, mi több, képes továbbgondolni világlátását, nyelvezetét anélkül, hogy az bármilyen fogyatékosságot szenvedne ettől. Így csodálatos és nagyon izgalmas, a mai korba hézagmentesen illeszkedő Petőfi-átiratok születnek, azok a versek, melyeket álomszerűen tovább élve mások helyett Petőfi ír(na) meg.

És kicsoda Vörös István? Költő, prózaíró, kritikus, irodalomtörténész, esszéista – a mai magyar irodalom meghatározó alakja. Ebben a kötetben azt mutatja meg, hogy a Petőfihez kapcsolódó legendákkal érdemes eljátszani, s remek alkotások születhetnek, ha a témához félelem és görcsös szorítás nélkül merünk hozzányúlni.

És e kötet olvastán nyilvánvalóvá válik, hogy érdemes volt. Hozzá lehet ás hozzá is kell nyúlni még az ilyen hatalmas legendákhoz is. Pont azért, mert Petőfi nem véletlenül gyakorol ma is óriási hatást ránk. Talán ő is azt üzeni: Minél tovább foglalkoztok velem, annál inkább érdemes volt élnem. Hm… talán meg sem halt. Az a helyzet, hogy nem tudjuk, mi lett vele. Valószínű, hogy elesett a szabadságharc folyamán, a meneküléskor. Egy császári tiszt később azt vallotta, hogy egy hasonló kinézetű, elesett menekültet láttak Segesvárnál. Persze lehet, hogy Barguzinban újra megnősült. De az is lehet, hogy tovább élt, s ma is él...

Petőfi egy ideig honvédtiszt volt a szabadságharcban. Mivel sosem gombolta be a zubbonyát és ritkán viselte kardját, a vezérkari tisztek többször ráförmedtek. Mészáros Lázár hadügyminiszter is felrótta neki, hogy ruházata bomlasztja a fegyelmet. A fegyelmet... De hiszen Sándorunk egész életében azon volt, hogy a neki nem tetsző, helytelen jelenségek ellen lázadjon. Csak úgy, mint Vörös István, aki ebben a kötetben sikerrel éleszti fel szellemét.