Egy brit Napoleon Budapesten

Az A38 kultúrhajón lemezbemutató komcert lesz

[seifert.p] publikálva: 2016-05-05 13:21:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nem csatázni, zenélni jönnek Budapestre a Napoleon zenekar tagjai. Az A38-on lépnek fel, ráadásul nem lesznek egyedül. A koncert az európai tehetségeket támogató Liveurope programsorozat része. Az előzenekaruk, a magyar Satelles fellépését a Cseh Tamás Program támogatja.

 


A neve ellenére brit Napoleon a szigetország dallamos hardcore-jának egyik legnagyobb ígérete. A tavaly már Budapesten járt kvartett visszatér, ezúttal már főzenekarként az A38 Hajóra, hogy bemutassa rég várt első nagylemezét. A koncert aktualitását mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a Newborn Mind öt nappal a budapesti fellépés után jelenik meg hivatalosan.

Az exeteri Napoleon meglepően "régen" alakult, legalábbis ahhoz képest, hogy csak most jelenik meg első nagylemeze. A 2010-ben összeállt zenekar eredeti énekese, Josh Baker aztán elhagyta a zenekart, de a Napoleon minőségi cserét csinált. A Climate frontembere, Wes Thompson állt a helyére, és a Napoleonnak 2015-re már kisebb kultusza alakult ki. A dallamos-melodikus hardcore-t játszó zenekar tavaly Budapesten is fellépett az Obey The Brave előzenekaraként.

Az egyre bővülő rajongótábor már több mint négy éve várja az első nagylemezt, de eddig kénytelen volt beérni két EP-vel, meg néhány videóklippel. Már tavaly szó volt a megjelenésről, de a Basick Records végül idén májusra tolta az időpontot. Így aztán a Napoleon komoly európai turnéval köti össze a Newborn Mind megjelenését, aminek Budapest is állomása lesz.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Védd az erdőt, egyél hódot!
Egyre több kárt okoznak a hódok a Kisalföldön
PÉNZTÁRCA
Ajándékba szánhatták a pocsék figurákat
A Spar kénytelen visszavonnia terméket
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ezt látni kell! Angolpark Veszprém megyében
Ez már a negyedik felújított kastélypark
RECIKLI

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
Május 12. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1
Május 13. szombat 10.05 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador 2
10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1 ism.
Közösség
Nap lánya

Nemzeti kincs született

Szófelhő / Archív
--