Brigi, gyerekkora óta mindig, mindent leír
Az állatok jóléte nagyon fontos számára
[superadmin] publikálva: 2015-02-10 01:01:00 | Nyomtatás
A szolnoki lány igen pörgősnek mondhatja mindennapjait – szakdolgozatot ír, nyelveket tanul, dolgozik, sportol, és a magánéletében is próbál helyt állni.
Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció és médiatudomány szakán tanul, írja a szakdolgozatát, és nyelvvizsgára készül. Szabadidejében többek között rúdtáncolni jár, jógázik, hobbi szinten fotózik, és ami a legfontosabb, önkéntes a szolnoki Kéz A Mancsért Állatvédő Egyesületnél.
Az állatok jóléte nagyon fontos számára, ezért megpróbál minden tőle telhetőt megtenni. Különösen szereti a macskákat, és a cicáját is egy menhelyről hozta.
Gyerekkora óta mindig, mindent leír, ezért döntött úgy, hogy a jövőben valamilyen író szeretne lenni - amit most a Középsuli.hu Környezetvédelem, Divat és életmód, továbbá Utazás rovatok újságírójaként tesz meg.
Amire nagyon büszke, hogy 2014-es Sziget Fesztiválra sajtóakkreditációt nyert, így újságíróként vehetett rajta részt. Ott találkozott a kedvenc bandájával, az Imagine Dragons-szal, ami egy pipát jelentett a bakancslistáján.
Kedvenc mottója a „die memories, not dreams (halj meg emlékekkel, ne álmokkal)”, ennek fényében próbálja élni mindennapjait: új dolgokat próbál ki, új ételeket kóstol meg, és igyekszik sok időt tölteni azokkal, akik fontosak számára.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás