A tervezett taxisblokád titkairól
[Kail] publikálva: 2018-03-02 14:57:00 | Nyomtatás
Elsőként a Világszám írta meg, hogy blokádra készülnek a taxisok a Liszt Ferenc repülőtéren. A média felkapta a hírt, a fél magyar sajtó rárepült, ahogy mondani szokták, szinte már a vízcsapból is ez folyt. Annyi bizonyos, hogy ez a téma közérdeklődésre tart számot, éppen ezért megérdemli, hogy részletesebben foglalkozzunk vele. Szóval, miért is állhatott elő a blokádot kiváltó botrányos helyzet az ország kapujában?
Ultimátumot intéztek budapesti taxisok a fővároshoz. Ha napokon belül nem oldják meg a legsürgetőbb problémájukat, akkor forgalomlassítást hajtanak végre a ferihegyi gyorsforgalmi úton, és blokád alá veszik a repülőteret.
Mint már megírtuk, Csertek István, az Európai Taxis Egyesület elnöke - több nagy taxistársaság hathatós támogatásával - felkereste Agócs Istvánt, a Budapest Közút Zrt. Közlekedési Igazgatóságának igazgatóját, hogy határidőt adjon neki. Amennyiben a Liszt Ferenc repülőtérre rendelt taxisok nem várakozhatnak öt percnél hosszabb ideig utasaikra a belső körben, közvetlenül a terminál előtt, akkor több száz taxis demonstrálni fog.
Csertek István elmagyarázta, miért adtak ultimátumot.
„Tudja, ígéretekkel teli a padlás. Régóta hitegetnek bennünket, hogy visszatérhetünk régi helyünkre, normális körülmények között vehetjük fel az utasokat, de ebből eddig nem lett semmi. Nem várhatunk tovább!”
Ha ma egy Budapesten landoló utas nem a reptérrel szerződésben álló Főtaxitól rendel fuvart, hanem valamelyik másik taxistársaságtól, akkor gyakran percekig kutyagolhat, amíg végre beszállhat a kocsiba. Most éppen latyakban. Bőröndöstül, gyerekestül. Ami azt illeti, a külföldi turista, üzletember elsőre nem éppen a legjobb benyomást kapja kis hazánkról. Ez a helyzet azért álhatott elő, mert évekkel ezelőtt, még a Sky Court (Égi Csarnok névre hallgató terminál) építésekor kiparancsolták a taxisokat a belső körről. Ha 5 percnél tovább maradnak a két sorompó között, akkor éppen úgy 2 ezer forintot kell fizetniük, mint bármely más személygépkocsi vezetőjének. Ezt a költséget természetesen nem háríthatják át az utasokra, ezért kénytelenek az alsó, olcsóbb parkolóban várakozni, ami sokkal odébb van. Igaz, hogy az építkezés már évekkel ezelőtt befejeződött, de azóta sem engedték vissza őket. Ez az állapot nem jó az utasoknak, nem jó a taxisoknak, ám nagyon is jó a Nagy Elek érdekeltségi körébe tartozó Főtaxinak, ami így helyzeti előnyhöz jut. És él is vele. Hotelekben úgy hirdeti magát, mint kényelmesebb szolgáltatást nyújtó cég. Ezt elégelték meg a körön kívül álló taxisok.
„Ha soron kívül nem állítják vissza az eredeti állapotot, jönnek a taxis demonstrációk.” – helyezi kilátásba Csertek István, akinek már nagy rutinja van az ilyen megmozdulások szervezésében. Azon túl, hogy autók sokasága gurulna lépésben az amúgy is szűkös és korlátolt ferihegyi úton, a reptéri terminál közúti sorompójánál is taxik sorakoznának fel, a forgalmat akadályozva, ami már felérne egyfajta blokáddal. Ráadásul a demonstrációk eszkalálódhatnak, térben és időben, amíg nem lesz nyerő az ügyük – ígéri az elnök. És az már aligha lenne ínyére a Fidesz vezetőinek, hogy részben megbénulna a főváros, és éppen a választások előtt. Értesüléseink szerint több kormánytag informális úton már megkereste a nagyobb taxis társaságok vezetőit, hogy jobb belátásra, nyugalomra bírja őket. Ennek tudatában Csertek István írásban megkereste Fónagy Jánost is, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárát, hiszen a taxizás általános szabályait kormányrendelet rögzíti. Állítólag soron kívül, már a jövő hét elején találkozhatnak. Az Európai taxis Egyesület elnöke szerint a ferihegyi repülőtéren amúgy is elég nagy a felfordulás, lopnak éjjel-nappal, lassan minden bőrönd mellé két rendőrt kell állítani.
„Általánosságban csak annyit mondhatok, a taxisok sokszor olyan kérésekkel, követelésekkel állnak elő, ami nem a főváros kompetenciája. A Liszt Ferenc repülőtéren tényleg nem szerencsés a helyzet, de ezt a jogi kérdést a főváros egyedül nem tudja megoldani, legfeljebb előmozdítani.” – közölte Tarlós István.
Erős a gyanúnk azonban, a taxisok hosszabb távon nem érnék be annyival, hogy az érkezési oldalon helyet szorítanak nekik a Főtaxi árnyékában. Mert a tét ennél sokkal nagyobb. A Nagy Elek nevével fémjelzett Főtaxi előjogát akarják megvonni egyszer s mindenkorra. A Budapest Airport(BA) Zrt. időről időre megpályáztatja, melyik taxistársaság legyen a hivatalos partnere – most éppen a Főtaxi az. Ami annyit jelent, hogy kizárólag a Főtaxi autói állhatnak sorba az érkezési oldalon az utasokért.
„Csakhogy ennek a pályázatnak, a hivatalos partner kiválasztásának már az égvilágon semmi értelme nincs.” – mondja ki Csertek István azt, amit a (reptéri) partvonalra szorított taxisok gondolnak. „Annak idején azért választották ezt a megoldást, hogy az utasokat ne verjék át, megbízható, jó autóban, fix áron fuvarozzák őket. Mióta életbe lépett a fővárosi taxis rendelet, minden autó sárga, megfelelő minőségű, és ami a fő, egységes a tarifa. Kérdem én, mi szükség akkor egy kiválasztott taxistársaságra? Okafogyottá vált. Ésszerű magyarázat nincs rá, legfeljebb a magánérdek az, ami motiválhatja.”
De ez már a második menet lesz.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás