Az indiai nő, elsőként került be a Playboyba

Sherlyn Chopra anyja muzulmán, apja keresztény

[superadmin] publikálva: 2018-01-01 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az idén harminchárom éves indiai szépség rendes iskolába járt, és rendes pályára készült, de egy idejekorán jött szépségverseny, pontosabban az ott elért, mindent elsöprő siker alaposan megváltoztatta az életét.


Így már érthető, hogy miért nem ismerik olyan sokan Amerikában vagy Európában, mint a hazájában. De azt javasoljuk az említett két kontinens producereinek, hogy keressék gyakrabban Sherlynt, ha jót akarnak maguknak – és persze a férfi nézőknek. Biztosak vagyunk abban, sokan lennének, akik bármennyit megadnának azért, hogy jegyet válthassanak a kreol bőrű bombázó filmjére. Ha pedig valaki nem győzi ezt kivárni, annak azt tanácsoljuk, hogy időzzön egy keveset a Playboy archívumában, ott ugyanis megtalálja Sherlyn Chopra szemet gyönyörködtető fotóit. Ezek azért is különlegesek, mert állítólag ő az első indiai hölgy, akiről meztelen képeket közölhetett a népszerű férfimagazin.
A sulit a filmgyárra cserélte, és egy amerikai produkció után Bollywoodban, vagyis az indiai Hollywoodban kötött ki, ahol megszámlálhatatlanul sok alkotásban szerepelt.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Regi, a kekec

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vegyen vodkát Csernobilból!
Tudósok ajánlják
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Dubaj keretben - fotók
Ez a legújabb látványosság
RECIKLI
Dinó, borostyánba zárva
A világ legkisebbje lehet

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--