A 9 hónapnyi vemhesség után világra jött állattal már 7 tagot számlál a csapat. A kis üsző születése után már néhány órán belül lábra állt, s most 2 hetesen már csatlakozott anyjával a park bölényeihez. Az itt élő állatok idejük nagy részét táplálkozással töltik, de előszeretettel hemperegnek az iszapban és a homokban.

Az amerikai bölény társas állat, egykor százezres csordákban vándorolt a prériken, állománya elérhette az 50 millió egyedet. Egyes észak-amerikai indián törzsek táplálkozásukban és ruházkodásukban gyakorlatilag teljes mértékben a bölénytől függtek. Számtalan módon hasznosították; húgyhólyagjából tarisznyát csináltak, vérét és epéjét testük festésére használták, a szárított bölényürülék tüzelőként szolgált, míg a csontokból a legkülönfélébb eszközöket készítették.

A faj az európaiak megjelenésével a telepesek könyörtelen mészárlását követően a kihalás szélére sodródott a 19. században. A kíméletlen irtás egyik oka a vadászat és a vasútépítő munkások élelmezése volt, de legfőképpen az engedetlennek tartott indiánok létalapját akarták megszüntetni. 1905-ben azonban megalakult az Amerikai Bölényvédelmi Társaság s szerencsére néhány száz példány megmenekült, ami elegendő volt a faj túléléséhez. Ma állományuk 50 ezer állatra tehető, s ezzel-úgy tűnik- biztosítva van a faj fennmaradása.

Manapság az amerikai bölény sokkal kisebb csapatban él, főként a nemzeti parkokba szorult vissza. A tehenek és borjaik laza rangsorba szerveződött csordákat alkotnak, melyekhez csak szaporodás idejére csatlakoznak az egyébként egynemű csapatokban élő bikák.