A szegénység is öl, nem csak a víus

Trump már napok óta a lazításról beszél

[seifert.p] publikálva: 2020-04-19 07:16:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Egyes tagállamok már a következő napokban enyhítenek a kijárási korlátozásokon - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton este a Fehér Házban a járványra vonatkozó intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján.


Az amerikai elnök Texast, Vermontot és Montanát említette. Mint mondta, Texasban és Vermontban bizonyos üzletek már a jövő hét elején újranyitnak, míg Montanában a jövő hétvégén indul be a mérsékelt gazdasági tevékenység.

Hozzátette, hogy Ohióban, Észak-Dakotában és Idahóban május elsején kezdik meg az állam újraindításának a kormányzati ajánlás szerinti első szakaszát.

Konkrétumok említése nélkül elmondta, hogy több demokrata párti és republikánus kormányzóval beszélt, akik már tervezik a konkrét lépéseket a gazdaság és a hétköznapi élet újraindítására. Hangsúlyozta, hogy fokozatos és a közegészséget nem veszélyeztető lépésekről van szó. "Továbbra is biztató jeleket látunk, hogy a járvány túljutott a csúcspontján" - szögezte le Trump.

A korábbiakhoz képest rövid sajtókonferencián Trump elmondta, hogy a szövetségi kormányzat országszerte 13 ezer, rosszul felszerelt egészségügyi intézményt lát el majd vírustesztekkel. Kiemelte, hogy elsősorban afroamerikaiak és spanyolajkúak lakta vidékeken lévő intézményekről van szó. Mint mondta, ezekben a térségekben 28 millió ember kénytelen rosszul felszerelt és rosszul ellátott egészségügyi intézményekre támaszkodni.

Újságírói felvetésre válaszolva kifejtette: amennyiben kiderülne, hogy Kína szándékosan hallgatott el információkat az új típusú koronavírus-járványról, és tudatában volt a felelősségének a világjárvány kirobbanásáért, akkor ez nem maradhat következmények nélkül. Ám arra nem tért ki, hogy konkrétan mit is ért ezen. Közben szombaton több amerikai tagállamban folytatódtak a tüntetések a normális élet újraindításáért. Tüntettek a kormányzók házainál vagy a helyi törvényhozás épülete előtt New Hampshire-ben, Marylandben, Texasban és Indianában is.

Annapolisban - Maryland állam székhelyén - a tüntetők az autóikban maradtak és táblákat lógattak ki "A szegénység is öl" vagy "Nem fogok törvényellenes rendeleteknek engedelmeskedni" feliratokkal. A texasi Austinban a társadalmi távolságtartás szigorú előírásai miatti elégedetlenkedők vonultak a helyi törvényhozás épületéhez. Michigan központjában, Lansingben pedig már harmadik napja folyamatosan tartanak a több ezernyi embert mozgósító tüntetések. Indianapolisban azonban nemcsak az újranyitás mellett, hanem ellene is tüntettek a helyiek.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Trump nem ad pénzt a WHO-nak

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kiderült a jeti titka
Medve, vagy sok minden más
PÉNZTÁRCA
Jól teljesít, de nagy veszteséggel zár az OTP
A legrosszabb esetre is felkészülnek devizahiteles ügyben
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Eszelős épület Dubaiban
Légkondicionált minivárost építenek
RECIKLI
Ez lett az év hazai kerékpárútja
Családoknak egynapos kirándulásra

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--