5 hetet kell várni egy temetésre Angliában

A koronavírus miatt a koporsóból is hiány van

[Farmosi Nóra] publikálva: 2021-02-03 21:07:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Dél-Afrikában hasonló problémákkal küzdenek, ott a hajókonténereket alakították át a holttestek tárolására.


A koronavírus-járvány januárban 30.000 áldozatot követelt az Egyesült Királyságban, ami kihívás elé állította a temetkezési vállalkozókat. A szigetországban nem tudják hol tárolni a holttesteket, koporsóból is hiány van, a legtöbb halálesettel sújtott régiókban akár öt hetet is kell várniuk a családoknak a temetésre. De alapesetben is legalább 3 hét, mire eltemethetik szerettüket - írja a Daily Mail. A lap szerint az első hullám idején a családoknak mindössze másfél hetet kellett várniuk a temetésre.

Gond az is, hogy a temetkezési dolgozók félnek, hisz a holttestek mozgatásakor elkaphatják a vírust. Az extra óvintézkedések is megnövelik a temetések idejét, a helyzet pedig egyre kritikusabb. A vakcinázás és a szigorú kijárási korlátozások óta a számok ugyan esnek Angliában, de a szektor egyáltalán nem volt felkészülve a megnövekedett igényekre. A temetésekre a várólista még mindig nagyon hosszú, pedig nem ritkák a dupla temetések, amikor a vírusban elhunyt családtagoktól egyszerre búcsúznak. Több helyen is ideiglenes ravatalozókat állítottak fel, hogy bírják a nyomást és a temetéseket online is közvetítik, hogy csökkentsék a fertőzés terjedését.

Dél-Afrikában hasonló problémákkal küzdenek, ott a hajókonténereket alakították át a holttestek tárolására. A helyi vírusmutáció gyorsabban fertőz, mint a többi variáns, ezért több ország vezetett be korlátozásokat Dél-Afrikával szemben. Az oltást február közepén kezdik meg, hétfőn kapták meg az első egymillió AstraZeneca vakcinát, amitől a helyzet javulását várják. Az év vége előtt a 60 milliós lakosság 67 százalékát tervezik beoltani az AP szerint.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Készpénzmentesek lesznek az iskolák
Kártyával és online a tízóraiért
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A Rodoszi kolosszus nyomában
Egy mesés görög úti cél
RECIKLI
Hihetetlen lelet Budán
A Halászbástya elfeledett szobrai

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--