118 miliárdos nyereség az OTP-nél

2011-04-29 13:29:00 superadmin

hírkép

Két dologra figyel a világ: a hercegi esküvőre és az OTP közgyűlésre – ezzel kezdte térfásan beszámolóját Csányi Sándor elnök-vezérigazgató a bank közgyűlésén, amely rögtön határozatképes volt.



A pénzintézetcsoport 118 milliárd forintos adózott nyereséget ért el, amely jobb a vártnál. Ebből 20 milliárd forintnyi osztalékot fizetnek. Ennek oka az óvatosság, kell a tartalék. A bank újabb akvizíciókon is gondolkodik. A lehetséges célok Románia, Szlovákia Horvátország, Szerbia. A pénzintézetnek sikerült 4 %-os bevétel-növekedést elérnie, és költségeit visszaszorítania.

A gondot csak a kockázati költségek növekedése jelentette. A hitelállomány Magyarországon csökkent. Ennek részben a bankadó is az oka, hiszen emiatt a különböző pénzintézetek kisebb kedvvel hiteleznek – vázolta a hazai pénzügyi helyzet kapcsán Csányi Sándor. A kilakoltatási moratórium pozitív hatásai mellett érezhetően csökkentette a fizetési hajlandóságot. Vagyis olyanok sem fizetnek, akik tudnának, csak nem akarnak.

Különösen jól teljesített az OTP oroszországi leányvállalata, az egy évvel korábbi 3 milliárdos nyereséget 21 milliárdra tornázták fel. Az áruhitelezés terén a második helyre jött fel az OTP Bank, amely egy ekkora országban óriási eredmény. 14 ezer saját ügynök dolgozik 9 időzónában Oroszországban. A közgyűlés résztvevői egy mini kiállítást is megtekinthettek a Thermál Hotel Hélia aulájában. A remek kis tárlaton az OTP Bank Pénzügytörténeti Gyűjteményének kollégái Fáy András munkásságát mutatták be.