Azért szörnyen nehéz nekik, mert nem addig csinálhatják, ameddig kedvük van. Mert imádjuk őket. Mert nem okozhatnak csalódást. Mert istenek, nem emberek. A hős soha nem kaphat ki.

Azt meg senki nem tudhatja, mikor elég. Mikor kell azt mondani, hogy már profi világbajnok vagyok, mindent elértem, nincs nálam jobb ökölvívó, nem kockáztatom a vereséget. Mikor értelmetlen visszaülni a kormány mögé, mert csak mosolyognak a többiek rajtunk a pályán. Nagyon nehéz, mert ki szereti belátni, hogy a nyugdíjszelvényt kell már vagdosni, és élvezni azt, hogy a hódolók isszák a szavainkat a művelődési központokban. Cserébe örökké úgy emlékeznek majd ránk, mint aki mindent elért, aki mindig győzött. Kincsem, akit nem lehetett legyőzni.

Milyen könnyű a háborúban, ott a hősök egyszerűen meghalnak.

A túlélő hősökkel kegyetlenül tud bánni a tömeg. Száműzik, bevádolják, kritizálják. Pedig soha nem szabad feledni, hogy miket vittek véghez, hogy milyen sokat adtak nekünk.

Nem szabad őket bántani. Hadd maradjanak igazi hőseink.