Már a horgászok is lázadnak Kárpátalján

Sok a tiltott módszerrel horgászó orvhalász

[szorenyi.p] publikálva: 2014-03-06 06:06:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Fotónk illusztráció

Horgászok tiltakoztak Nagyszőlősön a Kárpátalja megyei halvédelmi igazgatóságnál, mert szerintük a hivatal szemet huny az orvhalászat fölött.


Az ukrajnai megye járásainak horgászszövetségeit képviselő több tucatnyi tiltakozó azzal vádolta Eduard Csornohorát, a megyei halvédelem vezetőjét, hogy nem törődik a gondjaira bízott intézmény működésével. Szemére vetették, hogy a nemtörődömsége miatt orvhalászok lepték el a kárpátaljai folyók és tavak partjait – adta hírül szerdán a zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál.

A horgászok úgy vélték, az orvhalászat gyakorlata azért terjedhetett el Kárpátalján, mert a halőrök hanyagul végzik a munkájukat, rendszerint csak heti egy alkalommal ellenőrzik a rájuk bízott területet, és csak tessék-lássék módon büntetik a szabálysértőket.

Ennek köszönhetően Kárpátalja vizein virágzik a tiltott módszerekkel végzett horgászat és halászat, a védett halfajok fogása. Közben Csornohora a horgászok szerint a legkülönfélébb módokon akadályozza az önkéntes halőrök tevékenységét, így nem ad ki számukra igazolványokat.

A horgászok azt ígérték, hogy amennyiben nem javul a helyzet, saját kezükbe veszik az ügyek intézését, s a maguk eszközeivel veszik fel a harcot az orvhalászokkal szemben. Kilátásba helyezték, hogyha nem történik változás, akkor követelni fogják a szerintük feladatai ellátására képtelen megyei halvédelmi igazgatóság felszámolását.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Száz kiló szemetet találtak egy bálnában
Elképesztő, hogy mi volt benne
PÉNZTÁRCA
A pénztáros 30 milliója
Valutaváltás csak mellékkereset volt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Visegrád ősszel és télen is nyitva
Egyetlen attrakció sem zár be, wellnessezni is lehet
RECIKLI
A legenda és a gyermekkorunk
Alpokalji búcsú Niki Laudától

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--