Majális a Városligetben

A virsli helyett a lángos az új favorit

[Hajdú Anna] publikálva: 2015-05-01 17:11:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Május elseje a munka ünnepe, és persze mindazoké, akik ilyenkor kilátogatnak egy-egy majálisra. A legnépszerűbb helyszín idén is a Városliget volt, ahol jól megfért egymással szakszervezeti sátrak sora és a vurstli, a pártrendezvény és a lángosos pult.


Számos előadás és koncert várta az idelátogatókat. Ugyanakkor a harcosságból sem volt hiány: a szakszervezeti szövetség délelőtti rendezvényén a szónokon elsősorban összefogásra szólítottak fel, és magasabb béreket, a dolgozók megbecsülését követelték. A szakszervezeti programok tovább folytatódtak az egyes ágazatok szakszervezeti sátrainál, illetve a szövetség közös programjaival a városligeti Napozóréten.

Elmúltak azok az idők, amikor a sör mellé virsli dukált a városligeti május elsejéken. A sör ugyan maradt, de a majális színes kavargásában számos utcai ételt kóstolhattak a Városligetbe látogatók. A kifőzdék környékén alig lehetett ülőhelyet találni, flekken, sült hal és a mindenféle finomsággal töltött lepény igen népszerűnek számított. A legtöbben azonban a lángost választották, persze lehet azért is, mert majdnem minden harmadik pultnál ezt az étket ajánlották.

A 19. század vége óta ünneplik a május elsejét, amely elsősorban a szakszervezetek által tömörített harcos munkásság felvonulását, és számtalanszor a rendőrökkel való összecsapásba torkolló tiltakozását jelentette. Így volt ez Magyarországon is, míg a második világháború után hivatalos ünneppé nem tették május első napját. A Kádár-rendszer évtizedeiben a munkásság hatalmát reprezentáló felvonulás mellett a kikapcsolódás és a szórakozás eseményévé vált.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Tömegek a Városligetben

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
LeBron James újabb egymilliárd dollárja
A Nike-tól érkezik a hatalmas összeg
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Lezárják a Komodo-szigetet
Sárkánymentés felsőfokon
RECIKLI
Újabb alvásbarát szállodák
Elindult az alvás éve

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--