József Attila zarándoklat indult Szegedről

Tisztelegnek a költő előtt

[superadmin] publikálva: 2011-08-24 17:06:00 | Nyomtatásprint

hírkép

József Attila költészete előtt tisztelegve több mint egy tucatnyian gyalogosan teszik meg a Szeged és Makó közötti utat azon a zarándoklaton, amely szerdán reggel indult el a Tisza-parti városból.


1922 nyarán József Attila Kiszomboron házitanítóként dolgozott. Augusztus 18-án feltehetően gyalog bejött Szegedre Juhász Gyulához, aki elvitte a diákköltőt a Színház és Társaság című lap szerkesztőségébe, ahol több versét is elfogadták közlésre – mondta Odorics Ferenc egyetemi docens, a túra egyik szervezője az MTI-nek. Hozzátette: a tizenhét esztendős fiatal ettől kezdve tekintette magát "hivatalosan" is költőnek.



Itt ülök csillámló sziklafalon. Az ifju nyár könnyű szellője, mint egy kedves vacsora melege, száll. Szoktatom szívemet a csendhez. Nem oly nehéz - idesereglik, ami tovatűnt, a fej lehajlik és lecsüng a kéz. (József A.: Óda, részlet)



József Attila feltehetően augusztus 20-án hajnalban indult vissza gyalogosan, mezítláb Makóra. A zarándoklat résztvevői nagyjából ezt az utat teszik meg a Szegedi Tudományegyetem központi épülete előtt álló József Attila szobortól a költő nevét viselő makói gimnáziumig, ahol szintén látható a poéta egész alakos portréja.

A résztvevők - akik közül többen is mezítláb gyalogolnak - a zarándoklat minden kilométerénél elszavalnak vagy felolvasnak egy-egy verset a költőtől.

Furcsa véletlen, de a két szobor között a Tisza- és Maros-töltésen vezető út hossza pontosan 32,6 kilométer, annyi, ahány évet József Attila élt – mondta Odorics Ferenc.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Sokkoló videón a kiszáradt Viktória-vízesés
A világ egyik természeti csodája volt
PÉNZTÁRCA
Itt drágultak a legjobban a nyaralók
De még mindig a Balaton a király
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A legkisebb Benelux testvér - fotók
Kirándulás Luxemburgban
RECIKLI
Egyre többen vesznek online lakást
Csak a virtuális térben járják körbe

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--