Harmónia és egészség lóháton

Díjlovas és lovasterápiás verseny Fóton

[superadmin] publikálva: 2014-09-24 12:49:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségével és támogatásával 2014. szeptember 26-28. között, immáron tizedik alkalommal rendezi meg nemzetközi és hazai Díjlovas Versenyét és Lovasterápiás Versenyét. A Magyar Lovasterápia Szövetség Díjlovasversenyének és Fogyatékosok Lovasversenyének szervezésében az OTP Bank több éve aktívan részt vesz.


Az előző évekhez hasonlóan idén is nemzetközi keretek között zajlik a háromnapos Díjlovas Verseny, ahol a hazai és külföldi versenyzők nehéz, közép és könnyű osztályú díjlovas kategóriában mérhetik össze a tudásukat. A korábbi évekhez hasonlóan a nemzetközi versenyen többek között Szent György-díj, Intermediate I., Intermediate I. Kűr, Intermediate II., Nagydíj, Nagydíj Special, valamint Nagydíj Kűr versenyszámok kerülnek megrendezésre.

A Lovasterápiás Versenyen a hiperaktív, tanulásban, illetve értelmileg akadályozott gyerekek önálló lovaglás keretében ügyességi pályán lovagolnak, illetve díjlovas programot mutatnak be lépésben és ügetésben. A Jámbor Vilmos Emlékversenyen gyerekcsapatok versenyeznek egymással vezetett lovon, ahol játékos feladatokat kell lóháton megoldaniuk. A gyógypedagógiai lovastorna versenyszámra hiperaktív, tanulásban akadályozott, illetve értelmileg akadályozott gyermekek nevezhetnek. A Mádl Ferenc Emlékverseny nemcsak a lovaglásról szól, a versenyzők kommunikációs készségüket is megmutathatják, hiszen bármilyen mesét, történetet előadhatnak, melyben a lovasokon kívül a ló is fontos szerepet kap.

A látássérült gyermekek számára külön versenyszámokat hirdetünk meg: ügyességi feladatokat vezetett lovon és gyógypedagógiai lovastornát. Az integráció fontosságát hangsúlyozva egészséges és sérült lovasok versenyezhetnek együtt, így jobban megismerhetik egymást, ami segíti a közös versenyzést, szerepelést. Terveink szerint idén is sor kerül a Díjlovagló Parasport versenyszámra, mely egyben a mozgásukban akadályozott felnőtt lovasok Országos Bajnoksága lesz.

A Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány 1997-ben alakult meg azzal a céllal, hogy a lovasterápiával foglalkozó intézményeket és személyeket országos szinten összefogja, érdekeiket védje. Bozori Gabriella, a Magyar Lovasterápia Szövetség ügyvezető alelnöke elmondta, hogy a terápiákon résztvevő gyerekek esetében szociális szempontból nagyon fontos eredmény, hogy a mindennapi életükben jelentősen javul a társas érintkezés minősége: a lóval, a terapeutával és a társakkal való együttműködésnek köszönhetően.  „Heti 140 gyermekkel és fiatallal foglalkozunk itt a fóti Lovasterápiás Központban, de folyamatosan szerepelnek gyermekek a várólistánkon is. Hosszú távú célunk, – a fogyatékkal élőknek nyújtott élményen túl – a lovasterápia és a lovassport népszerűsítése, a versenyzési lehetőség megteremtése sérült gyermekek és fiatalok számára, valamint a lovasterápiában, mint kiegészítő terápiás eljárásban rejlő fejlesztési lehetőségek bemutatása. A pszichológiai és gyógypedagógiai hatások közül jelentős a figyelem, a gondolkodás és a motiváció fejlődése, illetve az önbizalom erősödése. Az OTP Bankkal több éve együttműködünk, az évente megrendezett Nemzetközi és Hazai Díjlovas és Lovasterápiás versenyünk – amit szintén a pénzintézet támogatásával tudunk megrendezni - minden évben jó alkalom arra, hogy rávilágítsunk a terápia társadalmi hasznosságára.”

Az NGYSZ Fóti Lovasterápiás és Oktató Központjában rendezett Díjlovas Verseny alatt zárul Magyarországon az idei OTP Bank Fogászati Roadshow. A gyerekek minden nap 9 és 17 óra között vehetnek részt az ingyenes fogászati szűrésen és szaktanácsadáson. A fogorvosok munkáját  arcfestők, kézművesek segítik, akik barátságos eseménnyé teszik a fogászati vizsgálatot. A rendezvény mindhárom napjára kitelepül a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionja is, melyben a látogatókat orvosaink nőgyógyászati tanácsadással várják.  A fogászati busz és a nőgyógyászati kamion október első hetében egy hetes szűrőkörutat tart Erdélyben.

A rendezvény támogatásával az OTP Bank nemcsak egy nemes sportág mellé áll, hanem a pénzintézet támogatási filozófiájának egyik alappillére, az esélyteremtés jegyében hozzájárul a lovasterápia, mint a sérült, fogyatékos emberek gyógyításában, rehabilitációjában, valamint az egészség megőrzésében elengedhetetlen terápiás eszköz népszerűsítéséhez is.

Az MLTSZ munkájáról bővebb információ a www.lovasterapia.hu oldalon található.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Megint nő lovagolt a legjobban

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ez a bolt semmi hulladékot nem termel
Környezettudatos élelmiszerbolt nyílt Franciaországban
PÉNZTÁRCA
Meglódult a kereslet az ingatlanpiacon
Egyetem környékén veszünk lakást
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ennél exkluzívabb út nem létezik
Még a Holdon is többen jártak
RECIKLI
Indiana és a magyar történelem
Magyarország két birodalom között

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--