Exotic Party-ban vették őrizetbe a rendőrt

Két magasrangú nyomozó kapcsolata az ismert vállalkozóval

[szorenyi.p] publikálva: 2012-06-03 17:48:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a két vezető beosztású rendőrt és két civilt, akiket a hét második felében korrupció gyanújával vettek őrizetbe. A rendőröket rabláncon vitték a bírósági meghallgatásra.


A hvg.hu korábbi közlése szerint Hopka Lajos, a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályának vezetője és Kalmár Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályának vezetője ellen indult eljárás. A civilek egyike az éjszakai élet ismert figurája, V. László - írta a Magyar Nemzet.

A gyanúsítottakkal szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróság 30 napos időtartamra rendelte el a kényszerintézkedést szökés, elrejtőzés, a bizonyítási eljárás megnehezítése, a tanúk befolyásolásának veszélye miatt - mondta az MTI-nek V. László ügyvédje, Fodor János.

A Központi Nyomozó Főügyészség pénteki közleménye szerint a főügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indított büntetőeljárást vezető beosztású rendőrök és civilek ellen. Fazekas Géza szóvivő azt írta: "a pillanatnyilag is széles körben folyó nyomozás érdekére tekintettel" ennél többet az ügyről egyelőre nem tud közölni.

A Népszabadság május 22-én számolt be arról, hogy minden idők egyik legnagyobb, a magyar rendőrségen elkövetett visszaélés-sorozatában nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség az ORFK feljelentése nyomán. A lap szerint a szövevényes gazdasági bűncselekmény-sorozatra a rendőrség hónapok óta folyó általános átvilágításának keretében derült fény.

A napilap információi szerint az üggyel szoros összefüggésben vonta vissza Pintér Sándor belügyminiszter május 8-án a III. kerületi kapitányság éléről a BRFK vezetőjének közbiztonsági helyettesévé kinevezett Markó Attila ezredes vezetői megbízását. Egyidejűleg Hatala József országos rendőrfőkapitány Jánosik Istvánt, a BRFK közlekedési főosztályvezetőjét állította fel.

Június 2-i hatállyal Hatala József országos rendőrfőkapitány a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesének Török Zoltánt, a BRFK közrendvédelmi főosztálya vezetőjének Pallagi Imrét, a BRFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetőjévé pedig Kuczik János Zoltánt nevezte ki.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Bűnügyi akták

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Pénzintézetek zöldfalai az elsők között
Az OTP Bank Andrássy úti fiókja lett a II. legjobb
PÉNZTÁRCA
Javaslat az egységes európai autópályadíjra
Németországban 2016-tól fizetni kell a sztrádákért
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Katar egy magyar újságíró kamerájával
Csodás fotók a vébéről és környékéről
RECIKLI
Agyő, másnaposság!
A finnek kitalálták

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--